Az idén korábban kezdődik a szüret

Ahogyan minden évben, idén is a Csabagyöngyével kezdődik Magyarországon és egész Európában a szüret, hiszen ez a legkorábbi szőlőfajta az északi féltekén. Ráadásul a mostani szüret kb. 2 héttel korábbra tevődött, mint ahogy ezt más években megszoktuk. Hagyományosan a világ egyik legismertebb szőlőjével, a Csabagyöngyéből készül Európa első újbora, amely már akár egy hónap múlva, augusztus 20-a körül a polcokra kerülhet. 

A Varga Pincészet Ordacsehiben ma megkezdte a Csabagyöngye szőlő szüretelését, első pincészetként egész Európában. A szüret minden évben a legkorábban érő szőlőfajtával, a Balatonboglári borvidéken kezdődhet el.

„Az idei év jellegzetessége – véli Varga Máté, ügyvezető – talán az, hogy az évszakok összekeveredtek. A tél tavasziasan enyhe volt, majd a tavasz téliesen, erős fagyokkal indult, aminek következtében főleg az ország déli részén jelentős fagykárok voltak. A tavasz vége azonban már nyárias kánikulát hozott a sokéves átlagnál jelentősebb esővel. Soha nem látott koraisággal indult a virágzás, amikor ideálisak voltak az időjárási körülmények, így az ország több borvidékén nagy termésre van kilátás. A júliusi esőzések és kánikulai napok miatt tovább folytatódott az intenzív szőlőfürt fejlődés és bár az utolsó napok némi lehűlést hoztak, a Csabagyöngye szüreti időpontja a szokásosnál így is, mintegy tíz nappal korábbra került.”

A szüretelt mennyiség Ordacsehiben várhatóan 350 ezer kg lesz, amelyet 38 hektárról, több mint 60 termelőtől vásárol meg a Varga Pincészet. A Csabagyöngyéből készült bor üde, friss, gyümölcsös, szőlőízű; kiváló fröccsalapanyag, de önmagában fogyasztva is nagy élmény a kóstolása. Az egyetlen fajta, amely borként is megőrzi a szőlő eredeti ízét.

Varga Pincészet

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.